2010. február 10., szerda

Tippek és trükkök - Műhelytitkaim

Minden gyöngyfűzőnek vannak speciális fogásai, trükkjei, amiket a tapasztalatai alapján alakít ki. Én meg szeretném ezeket osztani, ezért a blogon ezzel a bejegyzéssel elindítom a Műhelytitkaim sorozatot. Terveim szerint rendszeresen lesz ilyen bejegyzés.

Elsőként egy olyan témával foglalkozom, ami úgy gondolom, másoknak is fejtörést okozhat. Ez a swari fűzhető kövek hátsó oldalán található bevonat sérülékenysége, kopása. Még fűzés közben is nagyon könnyű, sajnos, a hátsó oldalt megkarcolni, vagy megsérteni, megkoptatni, és ez az felső oldalról nézve is látható. A viselés során pedig szinte törvényszerű, megfigyelésem szerint, hogy a kő hátsó oldalán kopik az éleken a bevonat.

Többféle próbálkozásom volt, amik nem voltak sikeresek. Bekentem a kő hátsó felét színtelen körömlakkal. Ez is lekopik, csak kicsit később.
Bevontam a kő teljes hátsó oldalán gyönggyel, hogy védje. A gyöngyök is megsértik a hátsó felületet.

Nemrég viszont kipróbáltam azt a trükköt, hogy vékony szigetelőszalaggal (ami nagyon rugalmas) bevontam a hátsó oldalt - és ez végre jól működik.

Lássuk képekben (27 mm-es nagy kő):




Kisebb kő esetén nem kell két részből összeállítani:


1 megjegyzés:

KingArt Design írta...

Szia!
Nagyon szuper ötlet, köszi szépen! Nekem is voltak ezzel gondjaim, tuti ki fogom próbálni! :-)
Üdv: Kinga, Szfvár

Megjegyzés küldése