2010. május 18., kedd

Csakra inspiráció - spiritualitás gyöngyékszerbe fűzve

Ezt a nyakláncot Jógás Zsuzsinak készítettem, rengeteg szeretettel :)
Az emberi test csakráit szimbolizálják a kövek, és az arany-ezüst keret a jin-jang egységét jelenti. Legalábbis szándékom szerint :)


Remélem, élőben is tetszik majd ;)



2010. május 7., péntek

Így készül - a hármas csavart nyaklánc




Ahogy már ezer éve megígértem, íme a hármas csavart nyaklánc titkai.

Cérnára érdemes fűzni, damillal nekem mindig nagyon merevre sikerült, illetve nehezebb is a kívánt csavarodást elérni.

A kész nyaklánc hossza kb 40 cm lesz.

Fűzz fel kb 150 cm hosszú cérnára delicát. Kezdésnek egy 10-es delicával indíts (rögzítsd is), majd folytasd 11-es delicával vagy kásával (tetszés szerint) 42 cm hossz után fűzz bele 2 db 10-es delicát, majd újra a 11-essel folytasd újabb 42 cm hosszúra (fontos, hogy egyforma legyen a hossz az első oldallal). Ezután még egy 10-es delica jön, rögzítsd.


Ha ez megvan, a kezdéskor felfűzött delicánál fogva fogasd fel valahová (fix helyre) egy biztosítótűvel például (én azzal szoktam):


Így, hogy az egyik vége rögzítve van, a másik végét csavard addig, amíg érzed, hogy nagyon szoros. Ilyenkor, ha a két végét egymáshoz közelíted, a nyaklánc két része egymásba csavarodik:


Ha elég szorosnak látod (ezt jól lehet látni, abból, hogy az egész hossza végig egymásba csavarodik-e), akkor rögzítsd az első és az utolsó 10-es gyöngyöt egymáshoz, és kösd is meg, de ne vágd le a cérnát.

(Ha gondolod, itt be is fejezheted akár a láncot, de így még nem hármas, csak két szálból áll:

A kilógó megmaradt cérnára először egy 10-es, majd 11-es gyöngyöt fűzz (én most egy sor 15-össel folytattam, hogy jobban lehessen látni), úgy, ahogy korábban, azaz, 42 cm hosszan, és egy 10-essel zárd is le. Ha kész, ismét vissza kell rögzíteni a biztosítótűvel, ahogy az előbb, és ismét jól meg kell csavarni a most felfűzött utolsó szálat. Rögzítsd is, ahogy az előbb.

Három-három 10-es delica van így a nyaklánc mindkét végén, amikhez én még egy delicát szoktam rögzíteni a nyaklánc befejezéséhez, így:



A harmadik szálat bele kell sodorni a másik kettő közé, figyelj rá, hogy az egyik végétől kezdve a lánc egész hosszán át sorba jöjjenek a szálak, ne ugorjanak át egymáson:


Kész is van a nyakláncunk!


Most már csak a szerelékek vannak hátra, azaz, szerelőkarikák, kapocs, és lánchosszabbító:


Ha kész,

rá is kerülhet egy szép medál:


- - - Remélem hasznos volt a bejegyzés. A befoglalásokról legközelebb. - - -

2010. május 4., kedd

Purple Haze csavart nyaki 24K arany delicával



A héten fel fogom tenni ennek a csavart nyakláncnak a mintáját! Addig is tartsatok ki! Ha szeretnétek, a befoglalásokat is felteszem. Szeretnétek?