2010. május 7., péntek

Így készül - a hármas csavart nyaklánc




Ahogy már ezer éve megígértem, íme a hármas csavart nyaklánc titkai.

Cérnára érdemes fűzni, damillal nekem mindig nagyon merevre sikerült, illetve nehezebb is a kívánt csavarodást elérni.

A kész nyaklánc hossza kb 40 cm lesz.

Fűzz fel kb 150 cm hosszú cérnára delicát. Kezdésnek egy 10-es delicával indíts (rögzítsd is), majd folytasd 11-es delicával vagy kásával (tetszés szerint) 42 cm hossz után fűzz bele 2 db 10-es delicát, majd újra a 11-essel folytasd újabb 42 cm hosszúra (fontos, hogy egyforma legyen a hossz az első oldallal). Ezután még egy 10-es delica jön, rögzítsd.


Ha ez megvan, a kezdéskor felfűzött delicánál fogva fogasd fel valahová (fix helyre) egy biztosítótűvel például (én azzal szoktam):


Így, hogy az egyik vége rögzítve van, a másik végét csavard addig, amíg érzed, hogy nagyon szoros. Ilyenkor, ha a két végét egymáshoz közelíted, a nyaklánc két része egymásba csavarodik:


Ha elég szorosnak látod (ezt jól lehet látni, abból, hogy az egész hossza végig egymásba csavarodik-e), akkor rögzítsd az első és az utolsó 10-es gyöngyöt egymáshoz, és kösd is meg, de ne vágd le a cérnát.

(Ha gondolod, itt be is fejezheted akár a láncot, de így még nem hármas, csak két szálból áll:

A kilógó megmaradt cérnára először egy 10-es, majd 11-es gyöngyöt fűzz (én most egy sor 15-össel folytattam, hogy jobban lehessen látni), úgy, ahogy korábban, azaz, 42 cm hosszan, és egy 10-essel zárd is le. Ha kész, ismét vissza kell rögzíteni a biztosítótűvel, ahogy az előbb, és ismét jól meg kell csavarni a most felfűzött utolsó szálat. Rögzítsd is, ahogy az előbb.

Három-három 10-es delica van így a nyaklánc mindkét végén, amikhez én még egy delicát szoktam rögzíteni a nyaklánc befejezéséhez, így:



A harmadik szálat bele kell sodorni a másik kettő közé, figyelj rá, hogy az egyik végétől kezdve a lánc egész hosszán át sorba jöjjenek a szálak, ne ugorjanak át egymáson:


Kész is van a nyakláncunk!


Most már csak a szerelékek vannak hátra, azaz, szerelőkarikák, kapocs, és lánchosszabbító:


Ha kész,

rá is kerülhet egy szép medál:


- - - Remélem hasznos volt a bejegyzés. A befoglalásokról legközelebb. - - -

12 megjegyzés:

Las Creaciones de Boricua írta...

Beautiful!!!!!! Thank you

Tímel írta...

Ó, hogy én ezen mennyit gondolkodtam!! Maga a technika meg van, én a selyem szálakat tekerem így, de gyönggyel eszembe sem jutott!!!
Istencsászárkirálynő vagy, köszönöm :)

Méri írta...

Te nagyon kis cseles vagy!Gyönyörű a lánc, de eszembe sem jutott, hogy tekerted, azt hittem fűzve van! :))Köszönjük!

Anami írta...

Köszi szépen, nagyon trükkös!

Kereki Kriszta gyöngyékszer tervező kézműves írta...

Eredeti ötlet, én hímzőfonalakból csináltam így zsinórokat :))

Évi írta...

Régebben én is a hímzett képeim szélére csináltam hímzőfonálból így keretet.Eszembe sem jutott volna gyöngyből!Köszi,jó ötlet!

Gyöngymágus: írta...

Köszi mindenkinek! Remélem, kipróbáljátok, és nektek is annyira fog tetszeni, mint nekem. Nagyon hasonlít egyébként a csavart hering nyakláncra, csak amíg azt nekem kb 5 óra megfűzni, ez megvan kb fél óra alatt :)

Ilka írta...

Köszönöm, eszembe sem jutott, hogy ez így van, pedig még a gyöngytanfolyamos korszakom előtt már csavartam gyöngyöt hasonlóan. Ravasz megoldás.

LUCY írta...

Genial, gracias....

moonsafari írta...

Tökjó, azt hittem ilyesmit csak valami nagyon-nagyon bonyolult módszerrel lehet készíteni. Elég kezdő vagyok még, olyasmibe bele sem mernék kezdeni. Este ki is próbálom, köszönöm!! :)

Szikati írta...

Nálam kezdőbb, azt hiszem, senki sem lehet, ugyanis mindössze karácsony óta próbálkozom a gyöngyfűzéssel. Éppen ezért nagyon hálásan fogadok minden ötletet, tanácsot. Ezt a csavarási technikát is feltétlenül ki fogom próbálni, remélem, jutok majd valamire.

Névtelen írta...

Szia!

Nem tudom mit csinálok rosszul, nekem nem csavarodik. Még csak nem is szoros. Hogy csinálod? Nekem csavarás közben forognak a gyöngyök, és nem áll sehogy.
Kérlek segítst!

Megjegyzés küldése